Színházi Kritikusok Céhe

A színikritikusok szakmai szervezetének honlapja

Levél a szombathelyi közgyűlésnek

Posted by jaszaytamas - 2017. február 27.

Tisztelt Polgármester úr, tisztelt Közgyűlés!

Mi, a Színházi Kritikusok Céhe tagjai hivatalból figyelemmel kísérjük, megalakulásától kezdve, a szombathelyi Weöres Sándor Színház munkáját. Nézői és színibírálói tapasztalatunk szerint a Jordán Tamás alapította és vezette társulat az elmúlt kilenc év alatt nagy utat tett meg és igen jelentős színházi műhellyé érett – mint erről a szaksajtóban időről időre számot adtunk. A nézőszám, a szakmai teljesítmény, az eredmények, a díjak, a működés mutatói – minden azt igazolja, hogy a Weöres Sándor Színház rendben van. Nehéz elképzelni, milyen indokból lenne szükség igazgató- és művészi koncepcióváltásra ott, ahol a sikeres direktor és társulata képes és kész folytatni a munkát.

Szerencsésnek és irigylésre méltónak tartjuk a szombathelyi közönséget azért, hogy ilyen színháza van.

Budapest, 2017. február 25.

Tisztelettel:

a Színházi Kritikusok Céhe tagsága és elnöksége

Posted in Egyéb | Leave a Comment »

Földes Anna halálára

Posted by jaszaytamas - 2017. április 26.

„Először a halállal a Duna partján találkoztam, tizennégy évesen.” Földes Annának megvolt az a tulajdonsága, ami nemcsak az újságírók, de az írók között is ritka: egy-egy mondattal súlyosabb, letaglózóbb, jelentősebb tartalmakat tudott sűríteni, mint amit mi, a tanítványai legtöbbször hosszú cikkeinkkel sem tudunk kifejezni; így tett az elmúlt évtized egyik legmegrázóbb és legszebb magyar nyelvű újságcikkében is, amelyben leírta, egy megmagyarázhatatlanul embertelen korban milyen megmagyarázhatatlan emberség miatt élte túl mégis, hogy kislányként a Duna partjára vezényelték a nyilasok.

Földes Anna először tehát tizennégy évesen mondott nemet a halálnak, és ki is tartott emellett a határozott és hangos „nem” mellett még hetvenhárom éven keresztül – bár lehetséges lett volna még tovább. Földes Anna életét és karrierjét végignézve úgy tűnik, hogy az előző rendszer szándékainak ellenére egy jelentős és nagy újságírói korszaktól is búcsúznunk kell vele együtt – amely korszak nagyságához jelentős mértékben járult hozzá ő maga is.

Földes Anna még tudta, milyen olyankor újságírónak lenni, amikor ez a hivatás még szinte kézzelfoghatóan számít valamit: számít a politika alakulásában, ahogyan számított az egyik fiatalkori munkahelye, az Irodalmi Ujság 1956-os, forradalmi számának megjelenése, amelynek birtoklásáért megküzdöttek az olvasók, vagy számít a közbeszéd, a társadalom formálásában, mint a milliós példányszámú, az ő szerkesztése alatt fontos, komoly értelmiségi műhelyként működő Nők Lapja. Földes Anna életműve lenyűgözően egységesen az értékek közvetítéséről szólt, legyen szó a tágan értett kultúráról vagy a női emancipáció számára (és miatta egyre többeknek) olyan fontos témájáról.

Ahogy az Miért nem írok önéletrajzot? című, nagyszerű és hála az égnek, mégiscsak megírt életrajzából kiderül, Földes Anna önkritikus és nagyon pontos önismerettel megáldott tanúja volt annak a kornak, amikor ez a szakma – amely „egész életre szóló, tartást követelő és tartást adó élményt” adott neki – egyszerre volt (szabadságában) a mélyponton és (hatásában) a csúcson. És mindent megtett azért, hogy amennyit lehet, a rendszerváltás után átörökítsen hatalmas tudásából és szakmai integritásából az övét követő nemzedékek tagjainak. Ha csak rajta múlt volna, biztos, hogy ma összehasonlíthatatlanul jobban csengene az újságíró szó.

A Bálint György Újságíró Akadémia tanáraként és hosszú ideig vezetőjeként képes volt néhány hónap alatt olyan alapokat adni a hallgatóinak, amelyek évtizedes távolból visszanézve is törhetetlenül szilárdnak tűnnek: én legalábbis úgy érzem, a legfontosabb dolgokat, amiket erről a szakmáról tudok, tőle tudom, és az sem lehet véletlen, hogy ennyi idő után is szó szerint emlékszem egyes tanácsaira. Mert nemcsak írásban tudott egy-egy mondatba annyi fontosat belesűríteni, de saját maga által írt, emlékezetes, kisméretű keménypapírlapjaiba bele-belepillantva, tanítás közben, vagy első, az óráira írt cikkeinket mondatról mondatra végigelemezve is. Egy-egy dicsérete hatalmas, évekig nem csituló hatású ösztönzés, kritikai megjegyzései pedig tűpontos, utólag mindig hasznosnak bizonyuló tanácsok voltak.

Földes Anna nyolcvanhét évesen találkozott végül mégis a halállal, de minden tőle telhetőt megtett azért, hogy az ő távozása után is maradjon valami azokból az értékekből, abból a hozzáállásból, abból a tisztességességből, abból a hitelességből, abból a mindenek feletti igényességből, ami olyan naggyá tette őt, és amely nagyság nemhogy nem fogyatkozott, de tovább gyarapodott attól, hogy évtizedekig, sosem csituló lelkesedéssel és elhivatottsággal akarta átadni a darabjait tanítványok százainak.

Kovács Bálint

Posted in Egyéb | Leave a Comment »

Szolidaritás

Posted by jaszaytamas - 2016. október 9.

A Színházi Kritikusok Céhe megdöbbenve értesült a Népszabadság print és online kiadásának váratlan felfüggesztéséről, amely eljárás egy napilap esetében üzletileg szokatlan és igen kevéssé ígéretes a lap jövőjére nézve. Szolidárisak vagyunk megtévesztett újságíró kollégáinkkal. Tiltakozunk a sajtószabadság durva megsértése ellen, egyben kifejezzük fájdalmunkat amiatt, hogy a módszeresen eltorzított sajtópiacról eltörölnek most egy olyan orgánumot, amely még teret adott a színházi tárgyú írásoknak és a szakmai kritikának.

Budapest, 2016. október 9.

Színházi Kritikusok Céhe

Posted in Egyéb | Leave a Comment »

Színikritikusok a Színházak éjszakáján

Posted by jaszaytamas - 2016. október 3.

Idén a Színházi Kritikusok Céhe is csatlakozott a Színházak éjszakája rendezvényhez. A Jurányi Házban tartott „Ön kritikus? – játék a nézőtéren másfél órában” című estünk színészek, nézők és kritikusok részvételével zajlott, Markó Róbert rendezésében. Bozó Andrea, Nagypál Gábor, Némedi Árpád és Simkó Katalin közreműködtek, eljátszva kritikát, kritikust, mindent.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Némedi Árpád, Simkó Katalin, Bozó Andrea és Nagypál Gábor

Az alábbi összeállítás a Miért/hogyan lettünk színikritikusok? – vallomások hallomásból  elnevezésű  programpont alapanyagául szolgált. Céhtagjaink így válaszoltak a kérdésre:

 

Azért lettem kritikus, hogy senkinek ne kelljen magyarázkodnom, miért megyek folyton színházba, és miért nézem meg némelyik előadást többször is.

Amikor egy napilap kultúrrovatából a Film Színház Muzsikához kerültem, állandóan filmkritikákat írattak velem. Mindent elkövettem, hogy inkább színházzal foglalkozhassam. Lehetséges, hogy ha annak idején folyton színházi előadásokat osztanak rám, akkor ma filmkritikus lennék?

A színházba járásra nagyapám szoktatott rá: minden előadás után megbeszéltük a látottakat, tízéves koromtól pedig mindig le is íratta velem élményeimet. Mire egyetemista lettem, meggyőződésemmé vált, hogy egy jó előadás rengeteg fontos dolgot tud elmondani életünkről; a színikritika dolga ezt tudatosítani másokban is.

Az ágy után a fürdőkádban szerettem leginkább olvasni. A középiskolai tanáromtól kaptam egy lapot, azt írta rajta: „Színház 1998. március. Posztmodern” Szállóigém lett: „nevezhetnénk akár krumplisalátának is”. Kihűlt a víz.

Bozo_Simko.jpg

Bölcsészként egy színháztudományi szemináriumon vendégeskedve ért a megvilágosodás, hogy színházi kritikákban fontos dolgokról lehet elmélkedni. Az egyetem elvégzése után körülbelül hét év kellett, hogy vegyem a bátorságot, és tényleg elkezdjek publikálni, és még három rájönni, hogy a legfontosabb, amiről elmélkednem kell, az mégiscsak az előadás.

Szerelemből lettem színikritikus. Annyit ültem annó a szerelmemmel színházban, hogy már nem tudtam nem írni róla.

Tinédzserként azt hittem, hogy a színház poros, unalmas, múzeumi. Aztán eljutottam a Stúdió K, majd a Krétakör előadásaira, amitől hirtelen azt éreztem, hogy a színház végre nekem szól, megdöbbent, felkavar. És majd’ leestem a székről a kocsmában, annyira jó volt beszélgetni az előadásokról. És ezt akartam kritikusként, hogy majd leessek a székről.

Kritikus igazából véletlenül lettem: amikor 1976 őszén a Kritikához kerültem, Nádra Vali, aki a színházi cikkekkel foglalkozott, megkért, hogy írjak. Én meg rákaptam. A színházra viszont kiskamasz koromban Hódmezővásárhelyen kaptam rá, ahol nem volt színház. Rádióközvetítéseket hallgattam. De ezeknél is nagyobb benyomást tett rám a háború előtti Színházi Élet, amelynek számait a szomszédunknál találtam. Benne volt a Hat szerep keres egy szerzőt. Tizenegy évesen nagyon érdekelt. A művelődési házban – azóta megkapta Bessenyei Ferenc nevét – színházi vendégjátékot is láttam, a Madách előadásában az Egy pohár vizet – de Gábor Miklós nélkül. Aztán a József Attila Gimnáziumban félárú bérletet lehetett venni a Nemzetibe. Így láttam Tímár Józseffel Az ügynök halálát. Ehhez már csak Szinetár Miklós Petőfi Színháza és Ádám Ottó Madácha kellett.

Az egyetem véget ért, diplomákkal a zsebemben belefutottam a Hajónapló Műhely hirdetésébe, ahol színház és kritika iránt érdeklődőket kerestek. Írtam valamit, kiválasztottak, jártam, beszélgettünk, gondolkoztunk, írtam, szerettem, aztán azt mondták, írjak az Ellenfénynek, aztán máshová is. Munka mellett – melynek a színházhoz igen limitált köze volt és van – a vállalható feladatok száma mindig limitált volt, így lett eleinte több írás, aztán kevesebb.

Szép stúdium az ószláv nyelvészet, de még vonzóbb volt a lehetőség: próbákra járni egy közeli színházban. Maga a híres-neves főszereplő toborzott érdeklődőket a bölcsészkaron. S ha már végigültem két hetet, írtam az előadásról kritikát is. A legelsőt. Vizsgaidőszakban jelent meg, egy vidéki folyóiratban. Az ószláv is összejött kettesre.

Csak.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Azért lettem kritikus, mert tehetségtelennek találtam magam a művészléthez, és jobbnak láttam kritizálni azt, amit magam cselekedni amúgy se tudnék. Ja, nem, bocs, megfertőzte az agyamat bizonyos művészkörök sztereotip kritikusképe. Az igazság az, hogy soha nem is akartam művész lenni: rendező, koreográfus, előadó-művész semmiképp. A művészetről, a színházról, táncról, előadásokról gondolkodni, párbeszédet folytatni, érvelni és akár saját érveimet is megcáfolva tovább elmélkedni róluk viszont már éretlen gimnazista fejjel is szerettem – később a lételememmé vált.

Színháztudomány szakos voltam, és az utolsó év első félévében szakmai gyakorlatot kellett választani. Nem igazán voltak művészi ambícióim, úgyhogy nem akartam színházakhoz jelentkezni. Arra gondoltam, hogy írni valamennyire tudok, úgyhogy jelentkeztem a Revizorhoz. Meglepően gyorsan vált otthonossá a terep, úgyhogy itt ragadtam. Már elképzelni se tudnék mást, mondjuk nem is értek semmi máshoz.

Nekem Koltai Tamás volt „a” kritikus. Fiatal koromban rajongtam érte, mint egy popsztárért: kivágtam a cikkeit, hallgattam rádiós elemzéseit. Tőle tanultam meg, hogy egy színházi kritika lehet szórakoztató, miközben felkészült, érvelő, okos. És persze szenvedélyes. Miatta lettem kritikus, s nála, a Színházban jelent meg az első komoly színházi írásom.

Mint annyi más jó (és persze nem csak), ami az életemben történt, ebben is a véletlen volt a főszereplő. Teljesen tanácstalan voltam, hogy mit kezdjek az életemmel, ott akartam hagyni a hivatalnoki munkahelyem. Nyaraltam épp a Balaton partján, és az Élet és irodalomban azt hirdették, hogy indul egy színikritikusképző műhely. Akkoriban alig jártam színházba.

Korszerűtlen ember lehetek, mert az általam nagyrabecsült, manapság gyakran lesajnált nagy kritikus, Mátrai-Betegh Béla példája inspirált.

Meghirdették a színikritikusi képzést; behívtak elbeszélgetésre. Kiderült: nem teljesítettem a feltételeket, mivel nem küldtem kritikát. Azután egy előadásról kezdtünk beszélgetni. Gondoltam, itt a lehetőség pótolni a vitriolt. De felvételiztetőim egyike nem mutatott érdeklődést, másikuk viszont a darab fontos közreműködője volt… Tiszta sornak tűnt: esélyem sincs viszontlátni az intézményt. Két hét múlva megjött az értesítés: felvettek.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A Kamrában történt: előadás után beszédbe elegyedtem valakivel, mint később kiderült, egy idősebb kritikussal, Zala Szilárddal. A színházról beszélgettünk szenvedélyesen, mi másról, aztán egyszer csak megkérdezte, hogy volna-e kedvem arról írni, amit láttunk. Megírtam, elküldtem neki, ő hümmögött és biztatott. Azóta írok. Közben persze minden és mindenki változott, kivéve talán azt, hogy ma is ugyanolyan izgatottan várom, hogy elkezdődjön az előadás. És beismerem: néha a végét is nagyon várom.

18 év Népművelési Intézet után 400 napot töltöttem a pécsi egyetemen. Aztán fölmondtam. Az akkor induló Első kézből című lap rovatvezetője, ismerve rendezői, szerzői és zsűrizési gyakorlatomat, megkért, hogy számoljak be egy-egy előadásról. Akkoriban fizettek a cikkeimért. Ez kicsi pénz, de nagy segítség volt, hisz nehezen éltünk. Így kezdődött.

Szigorú szó ez a színikritikus: sziszeg és berreg – néha komolyan megijedek tőle. De írni jó. És ülni a nézőtér – többnyire – sötétjében még jobb: ennél szebb és főleg aktívabb passzivitás szerintem nem  létezik. Közben meg ott van az a szemérmes, iróniával takargatott feltételezés, hogy az ember hátha hozzájárul az értéshez, a megértéshez – és még rögzíti is a rögzíthetetlent. Micsoda képtelenség.

Színészni, rendezni? Jaj, dehogy! Nézni? Naná! Színháziújságírni? Én?! (Miközben minden vágy ez.) Az internet hajnala: kiskosztüm, mítingek és exceltáblák vs. színházi fórumok. Stuber Andrea naplóíró és Miss Marple: „Nem próbálnád meg?” Úristen. De. Jó. Írjál még. Írok. Azóta. Hát így.

Ha úgy érzed, hogy a játszók és közötted megbonthatatlan a kapcsolat, a látottak a zsigereidig hatolnak, önkéntelenül is elkezded boncolgatni az okokat. Feltámad benned a vágy, hogy szavakba öntve megőrizd a pillanatot. Ebből lesz a kritika. Sok ilyenből pedig a kritikus. S ha nem jön létre a kapcsolat, abból születik a nemszeretem kritika és a gonosz kritikus.

Azt vettem észre, hogy jól esik írni-beszélni színházról: beleizzadok, fizikai tüneteket produkálok. Ilyesmi lehet a flow. Példaképeim is vannak, akikre jó volna hasonlítani. Meg különbözni tőlük. Azt hiszem, a kritikus társadalmi megvetettsége ellenére én valamifajta tiszteletet érzek a kritikuslét iránt és majdnem mindennél jobban szeretnék jó lenni benne.

Versmondástól a gimnáziumi szerepléseken keresztül eljutottam az amatőr színjátszó csoport vezetéséig, és beleszagoltam a (fél)hivatásos színház légkörébe is. Mégsem színházi hivatást választottam. Második diplomám megszerzése után a Színház folyóirat írásokat kért tőlem, s ez eldöntötte sorsomat: pályát módosítottam, és kritikus lettem.

A miértre csak nagyon hosszan tudnék válaszolni. A hogyanról röviden csak annyit, hogy a nyolcvanas évek elején bekerültem egy kulturális folyóirat szerkesztőségébe, ahol is, többek között a film- és színházi rovatokban kezdtem dolgozni. Azóta írok rendszeresen színikritikát.

Mindig is szerettem a körülöttem lévő világot figyelni: milyen szabályok és motivációk alapján működik a rend vagy a káosz. Amikor gyerekként kempingszéken ücsörögve néztük a vajdasági tanyaszínház előadásait, az maga volt a varázslat. A szerbiai bombázások alatt az újvidéki színház alagsorában tizedmagammal Mrozeket és Beckettet nézni több volt, mint közösségi összetartás vagy a valóságot megszépítő erő. Később, amikor Szegeden irodalomelméleti érdeklődésem legéletszerűbb anyagára találtam rá a régi zsinagóga falai közt játszott alternatív előadásokban, valójában a „menni vagy maradni” kérdéskörét elemeztem. Színházat nézni (ön)reflexió és pszichológia, kritikát írni róla egy lehetséges lenyomata annak, hogy éppen hol és hová tartunk.

Posted in Egyéb | Leave a Comment »

Elmaradhatatlan stáblista

Posted by jaszaytamas - 2016. szeptember 23.

gala_foto

Szeptember 21-én tartottuk a 2015-2016 évad színikritikusok díjának átadóját a Budapest Bábszínházban.
Szeretettel és tisztelettel köszönjük az est programjában közreműködő és fellépő művészek munkáját és részvételét.

Látványtervező: CSEH ZSANETT, HERMAN ANETT, MUCSI BALÁZS, NAGY SZABINA, PAJOR PATRÍCIA, ZUBOR KATA,
a Magyar Képzőművészeti Egyetem harmadéves látványtervező szakos hallgatói

Zeneszerző és zongorán közreműködő:
BRANDENBURG ÁDÁM,
A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem zeneszerző szakos hallgatója

Rendező: NOVÁK ESZTER

Szereplők: BORSI-BALOGH MÁTÉ, BRASCH BENCE, BORI RÉKA, CZVIKKER LILLA ADRIENN, FÁNCSIK ROLAND, FEKETE GÁBOR, HAJDU PÉTER ISTVÁN, HUNYADI MÁTÉ, IMRE KRISZTIÁN MÁRK, JENŐVÁRI MIKLÓS PÉTER, JÓZSA BETTINA, KURUCZ DÁNIEL, LADÁNYI JÚLIA, LITAUSZKY LILLA, MENTES JÚLIA VIRGINIA, NAGY-BAKONYI BOGLÁRKA, SZÉLES FLÓRA, a Színház- és Filmművészeti Egyetem harmadéves zenés színművész szakos hallgatói,
KUKK ZSÓFIA, SZOKOL JUTKA, TARNÓCZI JAKAB, TÁRNOKI MÁRK, VARGA BENCE, a Színház- és Filmművészeti Egyetem harmadéves zenés színházi rendező szakos hallgatói

Posted in Egyéb | Leave a Comment »

Kiosztották díjaikat a színikritikusok

Posted by jaszaytamas - 2016. szeptember 21.

A színházi kritikusok 1979 óta minden évben díjakkal jutalmazzák az elmúlt színházi szezon legjobb teljesítményeit.  Az ünnepélyes díjátadó gála szeptember 21-én, a magyar dráma napján zajlott le a Budapest Bábszínházban, a Színház- és Filmművészeti Egyetem zenés színész növendékeinek felléptével, valamint olyan, rangos díjátadó művészek közreműködésével, mint például Békés Itala, Csomós Mari, Molnár Piroska vagy Bodrogi Gyula.

Tizenöt kategóriában adták ki független szakmai díjaikat a színikritikusok a 2015-2016-os évad legjobbjainak. A Színházi Kritikusok Céhének tagjai legalább kilencven premier megtekintése után töltötték ki a szavazólapot: voksolásuk eredményére a Novák Eszter rendezte műsor keretében derült fény. Ugyancsak itt került sor a Színházi Dramaturgok Céhe által Az Évad Legjobb Magyar Drámájának járó elismerés átadására. Ezt a díjat Esterházy Péter Mercedes Benz című darabja nyerte el, s a közelmúltban elhunyt író özvegye vette át. A kritikusoktól Pintér Béla A bajnok című darabja kapta a legjobb új magyar dráma díját.

A Céh által önerőből, illetve támogatók (Dumaszínház, Orlai Produkciós Iroda) segítségével rendezett díjátadó gálán a színibírálók hatodik alkalommal adtak át életműdíjat. Törőcsik Mari, Senkálszky Endre, Zsámbéki Gábor, Fodor Tamás és Molnár Piroska után ezúttal Székely Gábor rendező vehette át a Varga Viktor ötvösművész által készített díjat.

A legjobb előadás a marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának Radu Afrim rendezte produkciója, A nyugalom lett. Ugyanez az előadás nyerte a legjobb díszlet díját is – Adrian Damian munkájáért –, holtversenyben a Proton Színház Látszatéletének Ágh Márton tervezte díszletével.

A legjobb rendezést, ahogy tavaly, úgy idén is a Nemzeti Színházban látták a kritikusok. Ismét Zsótér Sándort jutalmazták, most a Galilei élete című Brecht-darab színreviteléért. Zsótér mellett a főszereplője is ráduplázott tavalyi díjára: Trill Zsolt vehette át a legjobb férfi főszereplőnek járó, tortaszeletre emlékeztető, csokoládéból készült díjat. Zsótér-rendezésben tűnt ki a legjobb női mellékszereplő is: Csombor Teréz, aki a kecskeméti Katona József Színház Macska a forró bádogtetőn-előadásában nyújtott alakításával érdemelte ki az elismerést.

A legjobb női főszereplő egy független színházi előadásból került ki: Tenki Réka az Egyasszony című egyszemélyes darab (Orlai Produkciós Iroda – FÜGE) előadójaként lett díjazott. A legjobb férfi mellékszereplő Tasnádi Bence a Katona József Színház Az Olaszliszkai című előadásából.

A legjobb kommersz előadás rendezőjeként Mark Bell vette át az elismerést, a Centrál Színház Ma este megbukunk című produkciójáért. A legjobb független színházi előadás a Hegymegi Máté rendezte Kohlhaas, a Zsámbéki Színházi Bázis, a Szkéné Színház és a szegedi MASZK Egyesület közös produkciója. A legjobb gyerekelőadás az ESZME és a Vaskakas Bábszínház összefogásával született: Az időnk rövid történetét Hoffer Károly vitte színre.

A legjobb jelmez díját a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház Úrhatnám polgárának tervezője, Bajkó Blanka Alíz kapta. A legjobb színházi zene Kákonyi Árpádhoz fűződik, az Örkény Színház Mesél a bécsi erdőjének muzsikusához. A legígéretesebb pályakezdő címet Kovács D. Dániel nyerte el, különdíjban pedig a Tünet Együttes Sóvirág című, Szabó Réka rendezte előadását részesítették a színikritikusok.

Posted in Egyéb | Leave a Comment »

A Színházi Kritikusok Céhe a Színházak éjszakáján a Jurányi Házban

Posted by jaszaytamas - 2016. szeptember 1.

sze_szkc5

21.00-22.30   ÖN KRITIKUS? – Játék a nézőtéren másfél órában

 

Koltai Tamás emlékteszt  – Kitalálja, kiről, miről írta?

Vakkritika  – Mit kritizál, ha nem is néz oda?

Kritikusfelismerő  – Ki követte el?

IKEA-kritika – Összeszerelhető színíbírálat, előregyártott elemekből

Miért lettünk kritikus? – Vallomások hallomásból

Fordított kritika – El lehet játszani, amit a kritikus leírt?

Kritikusdíj-totó – Tippverseny az idei győztesekre

Közreműködnek: Bozó Andrea, Markó Róbert, Nagypál Gábor, Némedi Árpád, Sárosdi Lilla, Simkó Katalin, nézők, kritikusok

Posted in Egyéb | Leave a Comment »

Az elmúlt színiévad legjobbjai a kritikusok szerint

Posted by jaszaytamas - 2016. július 28.

A Színházi Kritikusok Céhe idén 37. alkalommal nyújtja át az előző évad legkiemelkedőbb színházi teljesítményeit elismerő Színikritikusok Díját.

A céhtagok legalább kilencven premier megtekintése után voksolhatnak, tizenöt kategóriában. Idén ezt huszonegy színikritikus tette meg, kategóriánként három-három díjazandó produkciót, illetve alkotót megjelölve. A helyezésekért kapott pontok megszámlálásával kialakult a sorrend: a legjobbak listája. Köztük vannak a győztesek. Hogy kik ők, arra a szeptember 21-i díjátadó gálaesten derül fény. Ugyanott a Színházi Kritikusok Céhe életműdíjat ad át Székely Gábor rendezőnek, valamint a Színházi Dramaturgok Céhe kitünteti az évad legjobb új magyar drámáját.  Az esemény színhelye a Budapest Bábszínház, rendezője Novák Eszter.

A Katona József Színház három produkciójával van ott az élmezőnyben (A bajnok, Az Olaszliszkai, Sirály), összesen kilenc kategóriában. Az Örkény Színháznak idén a Mesél a bécsi erdő hozza a főbb kritikusi elismeréseket. A Nemzeti Színház, ahogy tavaly, úgy most is egy Zsótér-rendezéssel arathat babérokat; a Galilei életéből Trill Zsolt és Törőcsik Mari ismét előkelő helyet szereztek a színibírálóknál. A Vígszínházat Stohl András képviseli az Istenítélet főszereplőjeként.

Két vidéki színház produkciója érintett több kategóriában is: a budaörsi Latinovits Színház Liliomfija és a kecskemétiek Macska a forró bádogtetőn-előadása. Határon túli színházaknak három produkciója szerepel a legjobbak sorában: a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatától A nyugalom, valamint a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház Vízkereszt, vagy amire vágytok-bemutatója és Úrhatnám polgárja.

A független szféra alkotóinak kiváló teljesítményei nemcsak a legjobb független előadás kategóriában vannak jelen, hanem megtalálhatók a színészi alakítások, a gyerekelőadások és a díszletek élvonalában is. Érdekessége az idei listának, hogy a legjobb zene kategóriában Kákonyi Árpád egyszerre áll a dobogó két fokán, mivel mind a Mesél a bécsi erdőt, mind a Kohlhaas zenéjét számos kritikus sorolta a legjobbak közé.

A kritikusok mindenkit szeretettel várnak szeptember 21-án este 8-kor a Budapest Bábszínházban a díjátadón.

 

Színikritikusok díja 2015/2016

A díj várományosai, kategóriánként 3-3, ABC-sorrendben

 

A legjobb új magyar dráma/színpadi szöveg:

Szerző Cím
BORBÉLY SZILÁRD Az olaszliszkai
PINTÉR BÉLA A bajnok
SZÁLINGER BALÁZS Becsvölgye

 

A legjobb előadás:

Előadás címe Színház/társulat Rendezte:
A bajnok Katona József Színház Pintér Béla
A nyugalom Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társula Radu Afrim
Liliomfi Budaörsi Latinovits Színház ifj. Vidnyánszky Attila

 

A legjobb rendezés:

Előadás címe Színház/társulat Rendezte:
Az Olaszliszkai Katona József Színház Máté Gábor
Galilei élete Nemzeti Színház Zsótér Sándor
Mesél a bécsi erdő Örkény Színház Bagossy László

 

A legjobb kommersz előadás:

Előadás címe Színház/társulat Rendezte:
Liliomfi Budaörsi Latinovits Színház ifj. Vidnyánszky Attila
Ma este megbukunk Centrál Színház Mark Bell
Nők az idegösszeomlás szélén Budapesti Operettszínház Réthly Attila

 

A legjobb független színházi előadás

Előadás címe Színház/társulat Rendezte:
A harag napja Krétakör – Trafó – Kortárs Művészetek Háza Schilling Árpád
A te országod Forte Társulat Horváth Csaba
Kohlhaas Zsámbéki Színházi Bázis – Szkéné Színház – MASZK Egyesület (Szeged) Hegymegi Máté

 

A legjobb gyerek- és ifjúsági előadás:

Előadás címe Színház/társulat Rendezte:
A csúnya kacsa HOPPart Társulat – győri Vaskakas Bábszínház Tengely Gábor
Az időnk rövid története ESZME – győri Vaskakas Bábszínház Hoffer Károly
kettős:játék Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház Vidovszky György

 

A legjobb női főszereplő:

Név Előadás címe Színház/társulat
B. Fülöp Erzsébet A nyugalom Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulat
Sárosdi Lilla A harag napja Krétakör – Trafó – Kortárs Művészetek Háza
Tenki Réka Egyasszony Orlai Produkciós Iroda

 

A legjobb férfi főszereplő:

Név Előadás címe Színház/társulat
Bányai Kelemen Barna A nyugalom Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulat
Stohl András Istenítélet Vígszínház
Trill Zsolt Galilei élete Nemzeti Színház

 

A legjobb női mellékszereplő:

Név Előadás címe Színház/társulat
Csombor Teréz Macska a forró bádogtetőn kecskeméti Katona József Színház
Jordán Adél Sirály Katona József Színház
Törőcsik Mari Galilei élete Nemzeti Színház

 

A legjobb férfi mellékszereplő:

Név Előadás címe Színház/társulat
Derzsi Dezső Úrhatnám polgár sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház
Pálffy Tibor Vízkereszt, vagy amire vágytok sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház
Tasnádi Bence Az Olaszliszkai Katona József Színház

 

A legjobb díszlet:

Előadás címe Színház/társulat Tervezte:
Látszatélet Proton Színház Ágh Márton
A nyugalom Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulat Adrian Damian
Az Olaszliszkai Katona József Színház Cziegler Balázs

 

A legjobb jelmez:

Előadás címe Színház/társulat Tervezte:
Macska a forró bádogtetőn kecskeméti Katona József Színház Benedek Mari
Az Olaszliszkai Katona József Színház Füzér Anni
Úrhatnám polgár sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház Bajkó Blanka Aliz

 

A legjobb színházi zene:

Előadás címe Színház/társulat Zeneszerző:
A bajnok Katona József Színház Kéménczy Antal
Kohlhaas Zsámbéki Színházi Bázis – Szkéné Színház – MASZK Egyesület (Szeged) Kákonyi Árpád
Mesél a bécsi erdő Örkény Színház Kákonyi Árpád

 

A legígéretesebb pályakezdő:

Név
HEGYMEGI MÁTÉ
HOFFER KÁROLY
KOVÁCS D. DÁNIEL

 

Különdíj:

Különdíj:
Hoffer Károlynak Az időnk rövid története című előadásért
Kelemen Kristófnak a Miközben ezt a címet olvassák, mi magukról beszélünk című előadásért
a Tünet Együttesnek a Sóvirág című előadásért

 

 

Posted in Egyéb | 1 Comment »

Nánay István Székely Gáborról

Posted by jaszaytamas - 2016. július 25.

Székely Gábort – bár már két évtizede nem rendez idehaza – előadásai és pedagógiai munkássága alapján az elmúlt fél évszázad egyik legjelentősebb, korszakos magyar színházi alkotójaként tartjuk számon.

A képzőművészet bűvöletében élt, mégis színházrendezői szakra iratkozott be. Major Tamás tanítványa volt, akit mindmáig mesterének tekint. 1968-ban végzett. Pályáját Szolnokon kezdte, ahol néhány év alatt főrendező, majd igazgató lett. A viszonylag kis, érdemleges kulturális hagyományok nélküli vidéki város teátrumát igényes műsorpolitikájával, koncepciózus társulatépítésével és szívós munkával a hetvenes évtized fontos színházi műhelyévé formálta. Miként Zsámbéki Gábor Kaposváron és Ruszt József Kecskeméten, Székely Szolnokon hozta létre a magyar színjátszás megújításának legfontosabb fórumát.

Zsámbéki Gáborral szorosabbra fonódott a kapcsolata, amikor 1978-tól négy évadon át közösen irányították a Nemzeti Színház társulatát, majd miután a politikai játszmák és kollegiális meg nem értés miatt a Nemzeti Színház játékhagyományának megújítására tett erőfeszítésük folytathatatlanná vált, 1982-től az újonnan létrehozott Katona József Színház élére kerültek. Az ott töltött évadok, az ott született előadások Székely pályafutásának csúcsait jelentik. Ez idő alatt a Katona nemcsak az ország legjobb színháza lett, hanem nemzetközi szinten is ismertté és elismertté vált.

1989-ben Székely Gábor váratlanul és lényegi indoklás nélkül távozott a Katona József Színházból, energiáit elsősorban a színházrendező-képzés megreformálására fordította. 1994-ben még egyszer színházalapításra vállalkozott: első rendezőosztályának két tagjával, Novák Eszterrel és Hargitai Ivánnal, valamint Ács Jánossal közösen indította el az Új Színházat, amely azonban négy évvel később ismét politikai játszmák áldozata lett. Azóta nem rendez itthon, de mint osztályvezető tanár vagy oktató, rendezők tucatjait nevelte fel, illetve rektorként dolgozott azon, hogy a Színház és Filmművészeti Egyetem valóban universitasként működjön.

Székely viszonylag keveset rendezett – hazai és külföldi előadásainak és rádiójátékainak száma mindössze ötvenöt –, mert minden munkájára hónapokig, akár évekig is készül. Önmagával szemben ugyanolyan maximalista, mint munkatársaival és színészeivel. Meggyőződése, hogy egy próbafolyamat során mindenkinek végig kell mennie a tökéletes megoldás keresésének sokszor gyötrelmes útján. Ezt tanítja hallgatóinak is.

Székely Gábor a színházi szakmában megingathatatlan tekintély, morális etalon, igazodási pont. Aki vele dolgozik, aki vonzáskörébe kerül, az úgy érezheti, hogy mellette biztonságban van, mert Székely tiszteletben tartja a másikat, s azt mondja, amit gondol, és azt teszi, amit mond. Önazonos művész és önazonos ember. Ez nem mindig kényelmes sem neki, sem a partnereinek, de ez a hitelesség az, ami művészi értékei mellett egyedülállóvá teszi a színházi világon belül és kívül.

Posted in Egyéb | Leave a Comment »

Székely Gábor kapja a színikritikusok életműdíját

Posted by jaszaytamas - 2016. július 25.

2016-ban Székely Gábor rendező kapja a Színházi Kritikusok Céhének életműdíját. A díjat szeptember 21-én veszi át a Budapest Bábszínházban, a Kritikusdíj-átadó gálaest keretében.

A Színházi Kritikusok Céhe hatodik alkalommal ad át életműdíjat, amelyet olyan, a színházművészet bármely területén kiemelkedőt alkotó, 65 év feletti művésznek ítél oda, aki sokat tett a magyar nyelvű színház fejlődéséért, eredményeiért, színvonalának emeléséért, s hozzájárult a magyar színházművészet jövőjének alakításához, a fiatalabb színházi generációk neveléséhez, formálásához.

A 36 éves múltra visszatekintő Színikritikusok Díja kategóriáival szemben az életműdíjnál nincsen három várományos; a szakmai szervezet tagsága egy- vagy kétfordulós titkos szavazással dönt. Az életműdíjat először 2011-ben adták át a kritikusok, Törőcsik Marinak. Az idei kitüntetett, Székely Gábor a szeptember 21-i nyilvános ünnepségen veszi át az elismerést, ahol a Színházi Kritikusok Céhe az elmúlt évad legjobb teljesítményeit, a Színházi Dramaturgok Céhe pedig a legjobb új magyar drámát díjazza.

„Székely Gábor a színházi szakmában megingathatatlan tekintély, morális etalon, igazodási pont. Aki vele dolgozik, aki vonzáskörébe kerül, az úgy érezheti, hogy mellette biztonságban van, mert Székely tiszteletben tartja a másikat, s azt mondja, amit gondol, és azt teszi, amit mond. Önazonos művész és önazonos ember” – írja laudációjában Nánay István.

Székely Gábor Major Tamás színházrendező szakos tanítványaként végzett a színművészeti főiskolán 1968-ban. A szolnoki színház rendezőjeként és igazgatójaként, a Nemzeti Színház főrendezőjeként, a Katona József Színház alapító igazgatójaként, majd az Új Színház igazgatójaként fűződnek hozzá jelentős színházi korszakok és teljesítmények. A Színház- és Filmművészeti Főiskolán (később: Egyetemen) 1973 óta tanít, három színészosztályt és négy színházrendezői osztályt vitt végig, 2001 és 2006 között az intézmény rektoraként. Lezárt rendezői pályájáról és pedagógusi munkásságáról idén jelent meg A második életmű – Székely Gábor és a színházcsinálás iskolája című kötet.

A közönség számára is nyilvános díjátadó ünnepségre, amelyet idén Novák Eszter rendez, a Budapest Bábszínház jegypénztárában, valamint a jegy.hu oldalon lehet jegyet váltani.

Posted in Egyéb | Leave a Comment »