Színházi Kritikusok Céhe

A színikritikusok szakmai szervezetének honlapja

Posts Tagged ‘Pintér Béla és Társulata’

ESZME, Kaisers Tv, Ungarn és Amazonok – Kritikus Órák márciusban

Posted by radaiandrea - 2012. március 8.

Márciusban elsősorban a kőszínházi struktúrán kívüli, független társulatok előadásaihoz kapcsolódóan vehetnek részt az érdeklődők a K.O. (Kritikus Óra)-sorozat eseményein, valamint a kecskeméti Katona József Színház egyik előadását követően.

Március 16. és 18. között kerül megrendezésre második alkalommal az ESZME Fesztivál. Az Európai Szabadúszó Művészek Egyesületének társulatai ezúttal a Stúdió K Színházban mutatják be gyerekeknek illetve felnőtteknek szóló bábelőadásaikat. A fesztivál esti előadásait követően kerül sor közönségtalálkozókra: 16-án a MárkusZínház A helység kalapácsa előadása után Dömötör Adrienne vezetésével, 17-én az ESZME Társulat Punch-ék karácsonya című előadásáról Kelemen Orsolyával, 18-án az ESZME Társulat és a Vaskakas Bábszínház Repülési lecke kezdőknek előadásáról Proics Lilla vezetésével.

Kecskeméten március 25-én, a vasárnap délutáni, 15 órás Amazonok (érzelmes zakatolás) című „nő történet” után Sztrókay András beszélget Réczei Tamás rendezővel és az előadásban szereplő színésznőkkel, nemcsak női témákról.

Március 28-án, a Szkéné Színházban Pintér Béla És Társulatának legújabb, Kaisers Tv, Ungarn című előadásról Budai Katalin kérdezi az író-rendez-társulatvezető Pintér Bélát és az előadás szereplőit. Az előadás a megszokottnál egy órával korábban, 19 órakor kezdődik.

 

Posted in Egyéb | Címkézve: , , , , | Leave a Comment »

English Newsletter, October 2009

Posted by jt - 2009. november 16.

Dear Friends of Hungarian theatre,

Welcome to the contemporary Hungarian Theatre monthly newsletter, provided by the Hungarian Theatre Critics’ Association in collaboration with ITI Hungary. In this newsletter, you will find short reviews by theatre critics about current performances, as well as information about festivals and other theatrical events. Any further suggestions are welcome.

Olvass tovább »

Posted in 1 | Címkézve: , , , , , , , , | English Newsletter, October 2009 bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva