Színházi Kritikusok Céhe

A színikritikusok szakmai szervezetének honlapja

  • Reklámok

A nyertesekről 3.

Posted by St.Andrea - 2018. augusztus 23.

A Koltai Tamás kritikapályázat 3. helyezettje: Kollár Zsuzsanna

kollarzsuzsanna2

 

Kecskeméten születtem, vidéken nevelkedtem. A kecskeméti Katona József Gimnázium színjátszókörének négy évig voltam tagja. Ott kezdett el érdekelni a színházcsinálás.

2008-ban beiratkoztam az ELTE BTK magyar szakjára, ahol figyelmem a 18–19. századi dráma- és színháztörténet felé fordult. Később mind az irodalom- és kultúratudomány, mind a színháztudomány mesterszakon hasonló témából, 19. század eleji drámabírálatokból és 18. század végi kéziratban maradt főúri drámákból írtam szakdolgozatot. 2016-ban abszolváltam az ELTE Irodalomtudományi Doktori Iskolájában A magyar és európai felvilágosodás programon, jelenleg disszertációmat írom, és főállásban dolgozom a Sziklakórház Atombunker Múzeumban.

A színházi előadások iránti szeretetem 2006-ban erősödött meg, amikor Kecskeméten volt szerencsém A sütemények királynője című Pintér Béla-előadást megnézni, amely nagy hatást gyakorolt rám. Azóta a „mindent meg kell nézni”-elv alapján évente átlagosan 60 előadásra megyek el, külföldön is járok színházba, operába. Kritikaírással nyolc éve próbálkozom, leginkább szabadidős tevékenységnek fogom fel, és az írás egyik legcsodálatosabb formájának tartom, hiszen nagyon sokszínű: véleménysajtó, műelemzés, ugyanakkor irodalmi műfaj. E három sajátosságot szintetizálta Koltai Tamás is. Számomra a kritikaírásban a legnagyobb kihívás az, hogy ne előadáselemzést hozzak létre, hanem egy alkotás szakmai értékeit összegezzem irodalmi-publicisztikai eszközök által.

Kollár Zsuzsanna második fordulós írásainak egyike a Vígszínház A félkegyelmű-bemutatójáról szólt: paradidomi4_felkegyelmu

 

Reklámok

Sorry, the comment form is closed at this time.

 
%d blogger ezt kedveli: