Színházi Kritikusok Céhe

A színikritikusok szakmai szervezetének honlapja

Papp Tímea

2012.

1. Hová írt rendszeresen kritikát 2012-ben? Fidelio
2. Hová írt alkalmanként kritikát 2012-ben?
3. Hol jelentek meg egyéb, színházi tárgyú írásai 2012-ben? Opera Magazin
4. Hol volt 2012-ben színházi kuratóriumi, bizottsági vagy zsűritag, fesztiválválogató vagy -tanácsadó?
5. Hol volt szerkesztő, főszerkesztő 2012-ben? Fidelio (2012 szeptemberéig)
6. Szavazott-e 2012-ben a kritikusdíjra? igen
7. Egyéb közlendő (azaz hosszabb életrajz):
Az ELTE angol-magyar szakán végeztem, ahol kulturális menedzsment tanulmányokat is folytattam. A Budapesti Gazdasági Főiskola Külkereskedelmi Főiskolai Karán közgazdász, majd a Pannon Egyetemen színháztörténet szakos diplomát szereztem. Kritikáim 2005 óta jelennek meg, a Színházi Kritikusok Céhének 2007 óta vagyok tagja.
Négy évig szerkesztettem a Kisvárdai Lapokat, és több alkalommal vettem részt a céh támogatásával fiatal kritikusoknak rendezett nemzetközi szemináriumokon. A nyelvtanítás és az üzleti életbe tett hosszabb kirándulást követően 2008 januárja és 2012 szeptembere között a Fidelio rovatvezetőjeként – zenés színház, tánc, gyerek, színház – dolgoztam.
2012 augusztusa óta a Budapest Bábszínház sajtó-, marketing- és PR-ügyeiért felelek, kritikusi tevékenységemmel azonban – a hazai gyerek- és ifjúsági színházi szcéna kivételével – nem hagyok fel.

2011.

1. Hová írt rendszeresen kritikát 2011-ben? Fidelio
2. Hová írt alkalmanként kritikát 2011-ben? Criticai Lapok, Revizor
3. Hol jelentek meg egyéb, színházi tárgyú írásai 2011-ben?
4. Hol volt 2011-ben színházi kuratóriumi, bizottsági vagy zsűritag, fesztiválválogató vagy -tanácsadó?
5. Hol volt szerkesztő, főszerkesztő 2011-ben? Fidelio
6. Szavazott-e 2011-ben a kritikusdíjra? igen
7. Egyéb közlendő (azaz hosszabb életrajz): Az ELTE angol-magyar szakán végeztem, ahol kulturális menedzsment tanulmányokat is folytattam. A Budapesti Gazdasági Főiskola Külkereskedelmi Főiskolai Karán közgazdász, majd a Pannon Egyetemen színháztörténet szakos diplomát szereztem. Kritikáim 2005 óta jelennek meg, a Színházi Kritikusok Céhének 2007 óta vagyok tagja. Négy évig szerkesztettem a Kisvárdai Lapokat, és több alkalommal vettem részt a Céh támogatásával fiatal kritikusoknak rendezett nemzetközi szemináriumokon. A nyelvtanítás és az üzleti életbe tett hosszabb kirándulást követően 2008 óta a Fidelio rovatvezetőjeként – színház, tánc, zenés színház – dolgozom.

2009.
1. Hová írt rendszeresen kritikát 2009-ben? Revizor
2. Hová írt alkalmanként kritikát 2009-ben? Criticai Lapok
3. Hol jelentek meg egyéb, színházi tárgyú írásai 2009-ben? Fidelio.hu, Fidelio Est, Müpa Magazin, Színház, Teatron (Szerbia)
4. Hol volt 2009-ben színházi kuratóriumi, bizottsági vagy zsűritag, fesztiválválogató vagy -tanácsadó? 2008 őszétől három évadra a vajdasági Pataki-gyűrű díj zsűrijének tagja.
5. Hol volt szerkesztő, főszerkesztő 2009-ben? Fidelio.hu, Fidelio Est
6. Szavazott-e 2009-ben a kritikusdíjra? Igen
7. Egyéb közlendő (azaz hosszabb életrajz): Az ELTE angol-magyar szakán végeztem, ahol kulturális menedzsment tanulmányokat is folytattam. A Budapesti Gazdasági Főiskola Külkereskedelmi Főiskolai Karán közgazdász, majd a Pannon Egyetemen színháztörténet szakos diplomát szereztem. Kritikáim 2005 óta jelennek meg, a Színházi Kritikusok Céhének 2007 óta vagyok tagja. Négy évig szerkesztettem a Kisvárdai Lapokat, és több alkalommal vettem részt a Céh támogatásával fiatal kritikusoknak rendezett nemzetközi szemináriumokon. A nyelvtanítás és az üzleti életbe tett hosszabb kirándulást követően 2008 óta a Fidelio.hu és a Fidelio Est zenés és gyerekszínházi, illetve táncrovatainak szerkesztőjeként dolgozom.

 

 
%d blogger ezt kedveli: