Színházi Kritikusok Céhe

A színikritikusok szakmai szervezetének honlapja

Kelemen Orsolya

2010.

1. Hová írt rendszeresen kritikát 2010-ben? Revizor
2. Hová írt alkalmanként kritikát 2010-ben? Színház, Fidelio, Criticai Lapok, Ellenfény
3. Hol jelentek meg egyéb, színházi tárgyú írásai 2010-ben? Bárka Online
4. Hol volt 2010-ben színházi kuratóriumi, bizottsági vagy zsűritag, fesztiválválogató vagy -tanácsadó?
5. Hol volt szerkesztő, főszerkesztő 2010-ben?
6. Szavazott-e 2010-ben a kritikusdíjra? igen
7. Egyéb közlendő (azaz hosszabb életrajz): Magyar és esztétika szakon diplomáztam az ELTE-n, ahol elvégeztem a színháztudomány programot, és néhány évig összehasonlító irodalomtörténet szakra is jártam. 2004-től kezdődően a Bérczes László és Nánay István irányításával működő Hajónapló Műhely tagja voltam, itt kezdtem közelebbről ismerkedni a kritika műfajával. 2006-ban jelent meg első írásom az Ellenfényben.

Immár öt éve vagyok műsorvezető-szerkesztője a Madártávlat és békaperspektíva című színházi magazinnak, mely kéthetente hallható a Tilos Rádióban – a műsorban jellemzően aktuális színházi eseményekhez kapcsolódóan beszélgetünk színházi alkotókkal, művészekkel. A Kritikusok Céhének 2008 ősze óta vagyok tagja. „Civilben” keresés-kiválasztással foglalkozom, senior tanácsadóként dolgozom egy személyzeti tanácsadó cégnél.

2009.

1. Hová írt rendszeresen kritikát 2009-ben? Ellenfény
2. Hová írt alkalmanként kritikát 2009-ben? Fidelio, Revizor, Criticai Lapok
3. Hol jelentek meg egyéb, színházi tárgyú írásai 2009-ben? MüPa Magazin
4. Hol volt 2009-ben színházi kuratóriumi, bizottsági vagy zsűritag, fesztiválválogató vagy -tanácsadó?
5. Hol volt szerkesztő, főszerkesztő 2009-ben?
6. Szavazott-e 2009-ben a kritikusdíjra? igen
7. Egyéb közlendő (azaz hosszabb életrajz): ld. 2010.

 
%d blogger ezt kedveli: