Színházi Kritikusok Céhe

A színikritikusok szakmai szervezetének honlapja

Nemzeti Színház a 21. században; Nemzeti Színház – kortárs színház?

Nemzeti Színház a 21. században; Nemzeti Színház – kortárs színház?

Kerekasztal-beszélgetés és Látogatóprogram
az ITI Magyar Központ és a Nemzeti Színház közös projektje

időpont: 2010. január 28. – 2010. január 31.

Kerekasztal-beszélgetés (időpont: 2010. január 29. – január 30., 10.00-14.00, helyszín: Kaszás Attila Terem – Nemzeti Színház)
A színháztörténet nem csak közelmúltunk feldolgozásával adós. A konferencia a jelen és a jövő felé orientálódik, a visegrádi országokkal és a baltikumi, balkáni országokkal, valamint Oroszország és Románia szakembereinek részvételével. Miért éppen ezek az országok? Ezek a volt szocialista országok, amelyek a 20. század második felében, történelmi különbözőségeik ellenére mégis hasonló módon fejlődtek. Ezt a nemzeti színházak egymáshoz közelálló története is bizonyítja. A 19. században, a nemzetállamok létrejöttével alakultak ki a nemzeti színházak, és vállaltak szerepet az anyanyelv államnyelvvé válásában, a nemzettudat megerősödésében. A berlini fal leomlásával megváltozott Európa ezen része is, már nem létezik Jugoszlávia, Csehszlovákia sem. Új államok, országok jöttek létre. Milyen szerepet kap és kaphat a Nemzeti Színház a megváltozott világban, politikai körülmények között? Amikor egyes országok saját identitásukat alakítják újra, milyen szerepet kaphat a nemzeti színház? Milyen identitást fejezhet ki és adhat tovább a színház a közönségnek? És milyen közönségnek? Kiknek akar és mit átadni? Hagyományt? Színházi múzeumot? Vagy korszerű, kortárs színházat akar? Mer-e, merhet-e kísérletezni? Mi szabhat gátat a kísérletnek: az anyagiak, a politika, a múltba dermedtség, a közízlés, a saját fantáziátlanság, vagy a mondandó hiánya? Milyen darabokat tűz műsorra? Milyen mintákat követnek, ha egyáltalán követnek valamit? Kik járnak ma színházba, és főként egy Nemzeti Színházba? Vajon a közönség viszonya hogyan változik a Nemzeti Színházhoz, amely a politika számára kiemelten kezelendő intézmény maradt? Elég nyitott-e egy Nemzeti Színház, ahhoz, hogy színházi közönségrétegeket neveljen ki, vagy marad az emblematikus lét, elzárkózás és elitista gondolkodás?

A kerekasztal-beszélgetés azt kívánja lehetővé tenni, hogy a külföldi és magyar résztvevők között valódi beszélgetés, vita, eszmecsere alakuljon ki. Az eseményt felvesszük, és a beszélgetés leírt anyagát publikáljuk, hogy ezzel egy szélesebb közönséghez is eljuttassuk azokat a gondolatokat, amelyeket a különböző országokból érkezők megfogalmaztak.

Látogatóprogram
A konferenciával párhuzamosan zajlik a „visitors” program, amely lehetővé teszi a résztvevők számára, hogy a Nemzeti Színház, de igény szerint más színházak előadásait is megnézhessék, valamint találkozhassanak magyar színházi alkotókkal.
Többek között alkalmat kívánunk teremteni arra is, hogy a kölcsönösség jegyében jobban megismerhessük a látogatók által képviselt országok kortárs drámairodalmát.

Hungarian Theatre Bulletin 2009
A külföldi vendégek számára biztosítani kívánjuk, hogy mélyebben tájékozódhassanak a magyar színházi életről. Ezért az ITI Magyar Központja erre az eseményre időzítve adta ki a Hungarian Theatre Bulletin második számát, amelyben bemutatjuk, természetesen nem a teljesség igényével, a vidéki és budapesti színházi műhelyeket, a határon túli színházakat, a független színházi törekvéseket, a magyar színházi élet hátterét (támogatási és művészeti oktatás rendszerét), valamint a Színházi Kritikusok Céhével együttműködve, néhány kritikus véleményét az elmúlt három év kiemelkedő előadásairól, tendenciákról, a mai magyar drámáról. Ezt az angol nyelvű kiadványt természetesen nem csak a konferencia, hanem a Magyarországra látogató, külföldi színházi emberekhez juttatjuk el.

Külföldi meghívottak:
Michal Dočekal (Csehország)
Priit Pedajas (Észtország)
Mikka Myllyaho (Finnország)
Krzysztof Mieskowski (Lengyelország)
Thomas Irmer (Németország)
Ion Caramitru (Románia)
Alice Georgescu (Románia)
Aleksandar Miljosavljevic (Szerbia)
Stefan Bucko (Szlovákia)
Peter Pavlac (Szlovákia)
Zuzana Uličianska (Szlovákia)

Együttműködő partnereink:
ITI Magyar Központ
Nemzeti Színház
Színházi Kritikusok Céhe
Színház folyóirat
OSZMI

Támogatóink:
International Visegrad Fund
NKA
OKM
Budapest Főváros Kulturális Bizottsága
NCA
ESZA
ITI Germany
Lengyel Intézet

Reklámok
 
%d blogger ezt kedveli: