Színházi Kritikusok Céhe

A színikritikusok szakmai szervezetének honlapja

  • Reklámok

Amikor alánk jön a történelem – Kritikus óra Miskolcon, a Jóembert keresünk után

Posted by papptimea - 2018. december 15.

A Kritikus óra a Színházi Kritikusok Céhének beszélgetéssorozata, amelynek keretében azelőadások után, egy-egy kritikus vezetésével a nézők az előadás alkotóival és színészeivel beszélgethetnek. A Miskolci Nemzeti Színházban, a Jóembert keresünk után Csáki Judit vezette a beszélgetést. Egy 165 perces Brecht-példázat este 7-kor kezdődő előadása után valószínűleg kevés hardcore rajongó van, aki még meghallgat egy beszélgetést, de Miskolcon akadnak ilyenek. 

Jóember keresünk – Miskolci Nemzeti Színház (fotó: Éder Vera)

Csáki Judit Béres Attilát először a darabválasztásról kérdezte – a rendezőt érdeklő történet mellett az indoklás egy név volt: Láng Annamária, aki Sen Te és Sui Ta szerepeit játszotta –, majd az áthangszerelt Dessau-dalok és a József Attila-vendégszövegek kerültek szóba. Ezt követően a tézisdarab jóembert kereső isteneiről beszélgettek, arról, hogy lúzerek-e, akik maguk is hiteltelenül biztatják Sen Tét a jóságra, vagy épp csak azért tűnnek annak, mert fiatalon, idealistán, tapasztalatlanul érkeznek; illetve Su Fu karakterét illetően arról, hogy a borbély azért jó-e, mert anyagilag megengedheti ezt magának, vagy azért, mert ezzel is jelzi, megszállottan vár Sen Tére, nem tudja elengedni a lányt. A válaszok mindkét kérdésben eltértek, ami csak Brechtet igazolta, aki a darab végén maga kéri nézőit a kulcs megtalálására, ugyanakkor abban megegyezett kritikus, rendező és a színészek is, hogy nem csupán az alakítás, hanem a nézői attitűd is számít a megfejtésben.

Az előadást december 7-én mutatták be, a 14-i a harmadik volt a sorban. Láng Annamáriát arról faggatta Csáki Judit, hogy mi a legnehezebb a kettős alakításban, hogyan lép benne párbeszédbe Sen Te és Sui Ta. A színésznő elmondta, nem nehézség, inkább izgalmas feladat figyelni a belső hangokra, és még úgy érzi, a folyamat elején jár.

Jóember keresünk – Miskolci nemzeti Színház (fotó: Éder Vera)

A beszélgetés érintette a próbafolyamat alakulását, azt,ahogyan a főszereplő köré rendeződött a történet; a kimerevített, hangsúlyospillanatokat és fontos mondatokat, amelyeket Béres mindenképp szeretett volna kiemelni,hogy eljussanak a nézőkhöz, valamint a már említett nézői attitűd kapcsán a megalkuvás, az önzetlenség, a párbeszédképesség vagy -képtelenség jelenleg is aktuális kérdéseit.

„Félelmetesen mai szöveg” – jegyezte meg Turbuly Lilla kritikus,aki a díszletről, a térszervezésről kérdezte Béres Attilát. A válaszból kiderült, a miskolci közönség számára egyértelműen beazonosítható helyszín CzieglerBalázs díszlete – egy nézői közbevetésből kiderült, az egykori diósgyőri Lenin Kohászati Műveket idézi meg –, a konténerek pedig a rendező ötletére, a Városligetben felépített konténerváros inspirációjára kerültek színpadra. Szintén Béres ötlete volt az a műanyag flakon, amit Vang vízárus, azaz Varga Zoltán eltört karjára húztak. Mint a beszélgetés résztvevői megtudták, ez a szakirodalomban a homelessgipsz megnevezést kapta.

Jóember keresünk – Miskolci nemzeti Színház (fotó: Éder Vera)

Csáki szerint az előadás egyértelműen megszólítja a nézőt, és arra ösztönzi, ne fekete-fehérben lássa a világot, ami csak erősíti Béres szándékát. A rendező ugyanis elmondta, számára a 21. században az a legborzasztóbb, hogy a kommunikáció már nem egymás meghallgatásáról szól, hanem a szelektív figyelemről. Arról, hogy csak azt halljuk meg, amit akarunk, amiből hasznunk van.

Reklámok

Sorry, the comment form is closed at this time.

 
%d blogger ezt kedveli: