Színházi Kritikusok Céhe

A színikritikusok szakmai szervezetének honlapja

Jelent játszó örökidő

Posted by jt - 2017. szeptember 26.

TARJÁN TAMÁS (1949 – 2017)

tarjantamasAzt gondoltam, fordítva lesz. S milyen kitüntető lett volna! Mert akiről ő írt, recenziót vagy bármi mást, az jól járt. A legkócosabb színházi eseményről is úgy tudott hírt adni, hogy megpróbálta kideríteni, mit remélhettek az alkotók, mielőtt a produkciót létrehozták. Azon kritikusok közé tartozott… Nem. Tartozik. Hisz Kosztolányiról sem beszélünk múlt időben, szóljunk bár írói vagy színikritikusi erényeiről. Tehát: ő azon kritikusok közé tartozik, akik képesek felmérni, mi áll rendelkezésére az előadás gazdáinak, s miután ezt szemrevételezik, csak azután ítélik meg, hol a hiba a gazdálkodásban, vagy épp mik az erényei a teljesítménynek.  Nehézkes ez a jelent játszó örökidő. Átmenetileg hozzá kell szoktatni magunkat a múlt jeleihez.

Le kell írni, itt, nálunk, a színházi kritikusok oldalán is, hogy 68 éves korában elment a magyar felsőoktatás egyik legkiválóbb tanára, a hazai ismeretterjesztés méltán népszerű és nagyszerű előadója, az a rádiós és tévés személyiség, akinek a puszta jelenléte elég volt ahhoz, hogy megadja egy hazai esemény rangját. Le kell írni, hogy elment az a szekértáborokhoz nem sorolható, ragyogó individuum, akinek legendákat meséltek a munkabírásáról, olvasói és nézői türelméről, pontosságáról és következetességéről.

Magázódtunk. S tán ennek köszönhetően soha nem volt egymáshoz fölösleges szavunk. Folyamodtam hozzá szerkesztőként, kértem mindenre, amire tehettem, de a legjobb volt várni az ő lektori véleményét. Szerkesztői gyakorlata, az adatok, a pont-pont-vesszőcske aggályos tisztelete, egy másik ember világának elfogadása, s az ifjabb nemzedék pártoló támogatása sokak számára jelenthet példát. Szeretett játszani, rejtvényeket, paródiákat készíteni. Sokszor azt éreztem, imádja elszórakoztatni magát. Oktatói tevékenysége mellett dramaturgként is dolgozott több színháznál, eközben született meg huszonhét könyve is, köztük több, színibírálatokat tartalmazó kötet.

Jó volt olvasni, amit írt. Láttató kritikái élményszámba mentek, mondatai játékosak és mívesek voltak. Nem félt kifejezni magát, élvezettel birtokolta és használta a nyelvet. Nemigen láttam jegyzetelni, de minden lényeges dologra emlékezett egy előadásból, észrevett vagy hiányolt olyan összefüggéseket, amiket csak egy született színházi ember tud érzékelni. Szellemes volt és nagyvonalú, de azért akadt, ami felpaprikázta. Élőszóban is felcsattant olykor, főként ha felelősnek érezte magát egy ügyért. Jelen volt, ahol csak lehetett, a színikritikus céh ülésein is számíthattunk rá.

Budapesten született 1949. július 24-én, s 1973-ban az ELTE magyar–néprajz szakán szerzett diplomát mint tanár és mint muzeológus. Budapesten halt meg, 2017. szeptember 24-én. Ha ő írna most másvalakiről, mint az idő ölelését érzékelni tudó néprajzos, megjegyezné, hogy akiről szó van, éppen Szent Gellért éjszakáján távozott. Azon a napon, ami a tanítani tudás művészetének ünnepe, s amit a hajdani vértanúra emlékezők pedagógusünnepként tartanak számon. De azt is megemlítené nevetve, hogy Szent Gellért napja – az áprilisi szent György nap és a decemberi Luca nap mellett – a legboszorkányosabb nap az évben. És mi megnyugodhatnánk. Hiszen… ki tudja. Ezt a szép, erős férfit talán csak elcsalták a boszorkányok. S majd egyszer jön, és elmeséli, milyen ott fent, a hegy tetején.

Addig is, jó utat, Tamás. Mindent hálásan köszönünk.

Gabnai Katalin

Reklámok

Sorry, the comment form is closed at this time.

 
%d blogger ezt kedveli: