Színházi Kritikusok Céhe

A színikritikusok szakmai szervezetének honlapja

Koltai Tamás 75. születésnapja

Posted by jt - 2017. szeptember 21.

Két éve hunyt el Jászai Mari-díjas kritikuskollégánk, céhtagtársunk, Koltai Tamás. Szeptember 10-én töltötte volna be a 75 életévét. Születésnapján megemlékeztünk róla a Rózsavölgyi Szalonban. Zömmel kritikusok gyűltünk össze, volt munkatársai, de eljöttek színháznézők, újságolvasók is. Az alkotóművészek közül Molnár Piroskát és Mácsai Pált köszönthettük körünkben.

Koltai Tamás munkássága, négy-öt évtizedet átfogó kritikusi életműve bőven hagyott ránk olvasni-, gondolkodni- és hümmögnivalót. Cikkeiből, kritikáiból, olykor mailjeiből olvastunk fel, többen pedig a találkozásaikat vagy a kritikái rá gyakorolt hatását idézték fel. A 45-50 résztvevő meghitt másfél órát töltött együtt az elmúlt évtizedek legjelentősebb színikritikusa gondolatainak társaságában.

szulinap2 

„A színikritikának ma nincs tekintélye, nem tud a sarkára állni, nem tudja képviselni szakmai érdekeit. Rossz ellenérv, noha igaz, hogy a színháznak sincs, és ő sem tudja. A kritikának előbb saját magával kellene szembenéznie, tisztáznia a feladatait, és nem álkérdésekkel foglalkoznia, például olyasmivel, hogy joga van-e egy kritikusnak felháborodni színészek szerződésének felbontásán, vagy megelőlegezni egy színigazgató leváltását és jó előre ideológiai alapot szolgáltatni ehhez a majdan bekövetkező aktushoz. Miért ne lenne joga? Akár önszántából teszi, akár gazdáit kell szolgálnia, saját nevével vállalja érte a szakmai és az erkölcsi felelősséget. Ezt ugyanúgy értelmetlen lenne szankcionálni, mint azt, ha valaki akadémiai szinten egy nyilvánvaló blöfföt jelöl meg az évad lehetséges legjobb előadásaként. Nincs értelme hiúságból egymás ellen kijátszani a nyomtatott kritikát és a netkritikát sem – egyformán fontosak. És abszurditás az átfogó jellegű írásoktól óvni mindkét – a színházi és a kritikus – szakmát. Épp ezek hiánya a legnagyobb adósság. Ma már gyakorló színházi emberek sokasága is nyilvánosan hangoztatja a működési, finanszírozási, műsorpolitikai zavarokat, az átpolitizáltságból fakadó félelmeket, önfeladásokat, törleszkedő helyezkedéseket, amelyek egyre erősödni fognak. Radikális szellemi és művészi színvonalcsökkenés várható. Ilyenkor fölértékelődik a kritika mint a színház lelkiismerete. Jó lenne túllépni a mai kocsmán, az előadásgyár futószalagjára rákapcsolt kritikai futószalagon. Csak az értékeket lehet szembeszegezni a pusztítással. Mit tudunk eddig fölmutatni? Hol vannak a rendezői pályákról, színészi életutakról, kiváló tervezőkről, jelentős társulatokról szóló tanulmányok? Ki írja meg a játékmód, a közönség, a szórakoztató színházi formák változását? Ki járja végig a kőszínházat elhagyó csapatok útját? Ki von le következtetést a posztdramatikus színház terjedéséből? Ki fogalmazza újra a színház társadalmi szerepét?

Megélni úgysem tudunk a színházból, legalább túlélni segítsük. Mutassunk erényt, ha nincs is, ahogy Hamlet kéri. De hátha van.”

2009 (Élet és Irodalom)

 

Reklámok

Sorry, the comment form is closed at this time.

 
%d blogger ezt kedveli: