Színházi Kritikusok Céhe

A színikritikusok szakmai szervezetének honlapja

Harmincötödik alkalommal adják át a Színikritikusok Díját: itt a várományosok listája

Posted by jaszaytamas - 2015. augusztus 4.

A Színházi Kritikusok Céhe idén 35. alkalommal nyújtja át az előző évad legkiemelkedőbb színházi teljesítményeit elismerő Színikritikusok Díját. A céhtagok legalább évi kilencven premier megtekintése után voksolhatnak, s aki a legtöbb szavazatot kapja, az viheti haza a díjat. A tizenöt kategória mindegyikében a három legjobb szerepel, s hogy közülük kié a díj, az csak 2015. szeptember 20-án, a Trafó – Kortárs Művészetek Házában megrendezett átadó ünnepségen derül ki, melyet idén Boross Martin rendez. A kritikusok itt fogják átadni negyedik alkalommal életműdíjukat: a titkos szavazással megválasztott nyertes nevét hamarosan nyilvánosságra hozzák.

A legtöbb jelölést, összesen tizenkettőt a Katona József Színház szerezte, míg az Örkény István Színház hat jelölést, a Nemzeti Színház négy, a szombathelyi Weöres Sándor Színház három nominációt kapott. A jelöltek között két vidéki és két határon túli magyar alkotót, illetve előadást találunk.

A Katona József Színház négy előadása tizenkét jelölést kapott. A Faustot megtaláljuk a legjobb rendezések között (rendező: Schilling Árpád), a címszerepet alakító Máté Gábort a legjobb férfi főszereplők, Monori Lilit a legjobb női mellékszereplők, Mészáros Blankát a legígéretesebb pályakezdők között. A Faust díjat kaphat a legjobb díszletért és jelmezért (tervező: Ágh Márton), a legjobb új színházi zenéért (Dargay Marcell), valamint Márton László a szöveg újrafordításáért. A Kurázsi mama és gyermekei című előadásból Fullajtár Andreának a legjobb női fő-, Pálos Hannának a legjobb női mellékszereplők között drukkolhatunk. A két Korea újraegyesítése című előadás (rendező: Máté Gábor) a zenés/szórakoztató produkciók között versenyez. Az M/S című előadás zenéjét (Kákonyi Árpád – Matkó Tamás) is jelölték a kritikusok.

Az Örkény István Színház három előadása hat jelölést kapott. Az e föld befogad AVAGY SZÁMODRA HELY jelölt a legjobb előadások (rendező: Mohácsi János), a legjobb új magyar drámák (Kovács Márton – Mohácsi István – Mohácsi János), valamint a legjobb új színházi zenék között is (Kovács Márton). A Bernhardi-ügy két jelölést kapott: versenyez a legjobb előadások (rendező: Ascher Tamás) között, Gálffi László pedig a legjobb férfi mellékszereplők között. A Diggerdrájver című produkciót (rendező: Bagossy László) különdíjra jelölték a kritikusok.

A Nemzeti Színház Brand című előadása négy jelölést kapott: Zsótér Sándor rendezése esélyes a legjobb előadások és a legjobb rendezések között, Törőcsik Mari a női mellékszereplők, Trill Zsolt a férfi főszereplők között nominált.

A szombathelyi Weöres Sándor Színház Vitéz Mihály című, három kritikusdíjra jelölt előadása a legjobb új magyar drámák (Székely Csaba) között szerepel. Bajomi Nagy György a férfi főszereplők között versenyez, és jelölt lett Pilinyi Márta a jelmezekért.

A Vígszínház és a Szputnyik Hajózási Társaság koprodukciója, a Koldusopera a legjobb zenés/szórakoztató előadások között versenyez (rendező: Bodó Viktor). A Szputnyik A heilbronni Katica című előadása (rendező: Kovács D. Dániel) a függetlenek között kapott jelölést, míg a címszerepet játszó Kurta Niké nevét a legígéretesebb pályakezdők között találjuk. A Vígszínház Julius Caesar című előadása egy jelölést kapott: az El Kazovszkij-motívumok felhasználásával készült díszlettervért Menczel Róbertet nominálták.

Két jelölést kapott az Újvidéki Színház a Bánk bán című produkcióért: Urbán András előadása a legjobb rendezések, Krizsán Szilvia a legjobb női főszereplők között. Két nominációt kapott a Budapest Bábszínház Kabaré című előadása: amellett, hogy a legjobb zenés/szórakoztató előadások (rendező: Alföldi Róbert) egyike, Bercsényi Péter megkaphatja a legjobb férfi mellékszereplő díját. Két kategóriában esélyes a Stúdió K Színház: a W.S. Othellót a legjobb független előadások (rendező: Zsótér Sándor), a tatabányai Jászai Mari Színház, Népházzal koprodukcióban készült Maya hajóját a legjobb gyerek- és ifjúsági előadások (rendező: Fodor Tamás) között találjuk. Szintén két jelölést kapott a k2 Színház és a Szkéné Színház koprodukciója, a Züfec, aminek a legjobb új magyar drámák és a legjobb független színházi előadások (rendező: Benkó Bence, Fábián Péter) között is drukkolhatunk.

A Színikritikusok Díja idei várományosai között találjuk továbbá Lázár Katit (az Orlai Produkciós Iroda Kripli Mari című előadásában nyújtott alakításáért), Friedenthal Zoltán (a Pintér Béla és Társulata és az Átrium Film-Színház koprodukciójában bemutatott BÁRKIBÁRMIKOR című előadásban nyújtott alakításáért). A kritikusok jelölték ifj. Vidnyánszky Attilát, a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatóját a legígéretesebb pályakezdők között.

A legjobb gyerek- és ifjúsági előadások között szerepel a tatabányai Jászai Mari Színház, Népház Kutyafül, macskakő, egérút című produkciója (rendező: Kolozsi Angéla) és a Kolibri Színházból A trollgyerek (rendező: Novák János). Jelölést kapott a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatától Adrian Damian díszlete A nyugalom című előadásban. Jelöltek a Radnóti Miklós Színház Oresztészének Benedek Mari tervezte jelmezei. A kritikusok különdíjra jelölték a KOMA Blokkoló című projektjét.

A kritikusok mindenkit várnak szeretettel szeptember 20-án este 8-kor, a Trafóban.

SZÍNIKRITIKUSOK DÍJA 2014/2015
ÁBÉCÉSORRENDBEN 3-3 VÁROMÁNYOS

A legjobb új magyar dráma / színpadi szöveg:

Szerző Cím
k2 Színház Züfec
Kovács Márton – Mohácsi István – Mohácsi János e föld befogad AVAGY SZÁMODRA HELY
Székely Csaba Vitéz Mihály


A legjobb előadás:

Előadás címe Színház/társulat Rendezte:
Brand Nemzeti Színház Zsótér Sándor
A Bernhardi-ügy Örkény István Színház Ascher Tamás
e föld befogad AVAGY SZÁMODRA HELY Örkény István Színház Mohácsi János


A legjobb rendezés:

Előadás címe Színház/társulat Rendezte:
Bánk bán Újvidéki Színház Urbán András
Brand Nemzeti Színház Zsótér Sándor
Faust I-II. Katona József Színház Schilling Árpád


A legjobb zenés/szórakoztató előadás:

Előadás címe Színház/társulat Rendezte:
Kabaré Budapest Bábszínház Alföldi Róbert
A két Korea újraegyesítése Katona József Színház Máté Gábor
Koldusopera Vígszínház – Szputnyik Hajózási Társaság Bodó Viktor


A legjobb független színházi előadás:

Előadás címe Színház/társulat Rendezte:
A heilbronni Katica Szputnyik Hajózási Társaság Kovács D. Dániel
W.S. Othello Stúdió K Színház Zsótér Sándor
Züfec k2 Színház – Szkéné Színház Benkó Bence, Fábián Péter


A legjobb gyerek- és ifjúsági előadás:

Előadás címe Színház/társulat Rendezte:
Kutyafül, macskakő, egérút Jászai Mari Színház – Népház, Tatabánya Kolozsi Angéla
Maya hajója Stúdió K Színház – Jászai Mari Színház – Népház, Tatabánya Fodor Tamás
A trollgyerek Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház Novák János


A legjobb női főszereplő:

Név Előadás címe Színház/társulat
Fullajtár Andrea Kurázsi mama és gyermekei Katona József Színház
Krizsán Szilvia Bánk bán Újvidéki Színház
Lázár Kati Kripli Mari Orlai Produkciós Iroda


A legjobb férfi főszereplő:

Név Előadás címe Színház/társulat
Bajomi Nagy György Vitéz Mihály Weöres Sándor Színház, Szombathely
Máté Gábor Faust I-II. Katona József Színház
Trill Zsolt Brand Nemzeti Színház


A legjobb női mellékszereplő:

Név Előadás címe Színház/társulat
Monori Lili Faust I-II. Katona József Színház
Pálos Hanna Kurázsi mama és gyermekei Katona József Színház
Törőcsik Mari Brand Nemzeti Színház


A legjobb férfi mellékszereplő:

Név Előadás címe Színház/társulat
Bercsényi Péter Kabaré Budapest Bábszínház
Friedenthal Zoltán BÁRKIBÁRMIKOR Pintér Béla és Társulata – Átrium Film-Színház
Gálffi László A Bernhardi-ügy Örkény István Színház


A legjobb díszlet:

Előadás címe Színház/társulat Tervezte:
Faust I-II. Katona József Színház Ágh Márton
Julius Caesar Vígszínház El Kazovszkij motívumainak felhasználásával Menczel Róbert
A nyugalom Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata Adrian Damian


A legjobb jelmez:

Előadás címe Színház/társulat Tervezte:
Faust I-II. Katona József Színház Ágh Márton
Oresztész Radnóti Miklós Színház Benedek Mari
Vitéz Mihály Weöres Sándor Színház, Szombathely Pilinyi Márta


A legjobb színházi zene:

Előadás címe Színház/társulat Zeneszerző:
Faust I-II. Katona József Színház Dargay Marcell
e föld befogad AVAGY SZÁMODRA HELY Örkény István Színház Kovács Márton
M/S Katona József Színház Kákonyi Árpád, Matkó Tamás


A legígéretesebb pályakezdő:

Név
Kurta Niké
Mészáros Blanka
ifj. Vidnyánszky Attila


Különdíj:

Különdíj:
A Diggerdrájver című előadásért az Örkény István Színháznak
A KOMA Blokkoló című projektjéért
Márton Lászlónak a Faust I-II. újrafordításáért
Advertisements

Sorry, the comment form is closed at this time.

 
%d blogger ezt kedveli: