Színházi Kritikusok Céhe

A színikritikusok szakmai szervezetének honlapja

Nyilvános a Színikritikusok Díja idei jelöltjeinek névsora

Posted by radaiandrea - 2012. július 30.

A Színházi Kritikusok Céhe idén 32. alkalommal nyújtja át az előző színházi évad legkiemelkedőbb teljesítményeit elismerő Színikritikusok Díját. A kritikusok legalább évi kilencven premier megtekintése után voksolnak a legjobbakra, s aki a legtöbb szavazatot kapja, az viheti haza a díjat. A tizenöt kategória mindegyikében három-három (vagy szavazategyenlőség esetén több) jelölt verseng, s hogy ki kapja a díjat, az csak 2012. szeptember 16-án este a Nemzeti Színházban rendezett ünnepélyes díjátadón derül ki. A nyilvános gálaműsort Znamenák István rendezi, az est műsorvezetői Molnár Piroska és Kocsis Pál.

Tavaly óta a kritikusok életműdíjat is átadnak: 2012-ben Senkálszky Endre, a Kolozsvári Állami Magyar Színház művésze kapta az eddigi pályát elismerő kitüntetést.

Egy kis statisztika: a szavazólapokat összesítve kiderült, hogy huszonhét céhtag összesen kilencven előadásra, száztizenhárom színészre, harminchat díszlet- vagy jelmeztervezőre, huszonhét zeneszerzőre, valamint harminckét pályakezdőre adta le voksát. A szavazatokat összeszámláló kéttagú bizottságnak ezerötven voksot kellett összesítenie: a számok jól mutatják, hogy nemcsak díjazottnak, de jelöltnek lenni is igen nagy megtiszteltetés.

Idén három fővárosi színház előadásai és művészei egyaránt nyolc-nyolc jelölést kaptak: a kritikusok szavazatai alapján a Katona József Színház, az Örkény Színház és a Radnóti Színház is kiemelkedő évadot zárt. A Katona József Színház A mi osztályunk (rendező: Máté Gábor) című előadása a legjobb előadás és a legjobb rendezés kategóriában díjesélyes. A Musik, musikk, musique című produkciót a legjobb zenés/szórakoztató előadás kategóriájában jelölték (rendező: Pelsőczy Réka). Keresztes Tamás a Woyzeck főszerepéért, Izsák Lili A filozófus jelmezeiért, Kákonyi Árpád és Matkó Tamás a Virágos Magyarország zenéjéért kapott jelölést. Tasnádi Bencét a három legígéretesebb pályakezdő közé választották, a Gondnokság című sorozat készítőit pedig különdíjra jelölték.

Az Örkény Színházból a legjobb előadás kategóriájában versenyez A vihar (rendező: Bagossy László). Kerekes Éva a legjobb női főszereplő (Mi történt, miután Nóra elhagyta a férjét, avagy a társaságok támaszai) és a legjobb női mellékszereplő (Peer Gynt) kategóriájában is díjra esélyes. A legjobb férfi főszereplők között jelölték Gálffi Lászlót (A vihar), Polgár Csabát (Peer Gynt). A Tarelkin (halála) élete című előadásból Takács Nóra Diánát mellékszereplőként, Nagy Fruzsinát jelmezeiért jelölték. Matkó Tamásnak a Peer Gynthöz írott zenéje is jelölt.

A Protokoll Térey János verses regénye, melyből a szerző és Kovács Krisztina készítettek színpadi változatot a Radnóti Színház felkérésére: a szöveg a legjobb új magyar drámák között versenyez, az előadás főszereplője, a Katona József Színház tagja, Fekete Ernő is jelölt. A Bolha a fülbe a legjobb zenés/szórakoztató előadások között jelölt. A Vágyvillamos öt jelölést kapott: a legjobb rendezés (Zsótér Sándor), a legjobb női főszereplő (Kováts Adél), a legjobb férfi mellékszereplő (Schneider Zoltán) és a legjobb díszlet (Ambrus Mária) kategóriájában, Petrik Andreát pedig legígéretesebb pályakezdőnek jelölték a kritikusok.

A Nemzeti Színház öt jelölést kapott: a Hamlet a legjobb rendezés (Alföldi Róbert), a legjobb díszlet (Menczel Róbert) és a legjobb férfi mellékszereplő (Rába Roland) kategóriájában esélyes. A Náthán gyermekeit (rendező: Gigor Attila) a legjobb gyerek- és ifjúsági előadások közé sorolták, Molnár Piroskát pedig A tanítónőben nyújtott alakításáért a legjobb női mellékszereplők között jelölték.

Négy jelölést kapott a Pintér Béla és Társulata a Kaisers TV, Ungarn című előadásáért (rendező: Pintér Béla): a legjobb új magyar dráma, a legjobb független színházi előadás, a legjobb női mellékszereplő (Stefanovics Angéla), valamint a legjobb színházi zene (Kéménczy Antal) kategóriájában.

A határon túli magyar társulatok közül három jelölésben érintett a Yorick Stúdió és a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának koprodukciója, a Székely Csaba írta, Sebestyén Aba rendezte Bányavirág: a legjobb új magyar dráma, a legjobb előadás és a legjobb független színházi elődás kategóriájában. Két jelölést kapott a Kolozsvári Állami Magyar Színház: a Hedda Gabler (rendező: Andrei Şerban) című előadásból Kézdi Imola a legjobb női főszereplők, Hatházi András a legjobb férfi mellékszereplők között versenyez.

A szombathelyi Weöres Sándor Színház Szentivánéji álom című előadását (rendező: Mohácsi János) a legjobb jelmez (Remete Kriszta) és a legjobb színházi zene (Kovács Márton) kategóriáiban jelölték. A székesfehérvári Vörösmarty Színház szintén két jelölést kapott: Mohácsi János rendezése, A csárdáskirálynő avagy 1916 a legjobb zenés/szórakoztató előadások között esélyes, Lábodi Ádám pedig a legígéretesebb pályakezdők között szerepel.

Jelölést kapott még a Krétakör (Krízis-trilógia), a Bárka Színház (East Balkán), a Stúdió “K” (Szamár a torony tetején), a debreceni Csokonai Színház (Scapin, a szemfényvesztő), az egri Fszt. 2. Színház, valamint Szabó György, a Trafó volt igazgatója is.

A teljes lista megtekinthető a www.kritikusceh.wordpress.com vahy www.kritikusdíj.hu honlapon, a díjról és az átadóról további információ a kritikusceh@gmail.com címen kérhető.

Színikritikusok díja 2011/2012

ÁBÉCÉSORRENDBEN 3-3 JELÖLT,

ILLETVE SZAVAZATEGYENLőSÉG ESETÉN TÖBB JELÖLT

 

A legjobb új magyar dráma:

Szerző Cím
Pintér Béla Kaisers TV, Ungarn
Székely Csaba Bányavirág
Térey János – Kovács Krisztina Protokoll

 

A legjobb előadás:

Előadás címe Színház/társulat Rendezte:
Bányavirág Yorick Stúdió – Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata Sebestyén Aba
A mi osztályunk Katona József Színház Máté Gábor
A vihar Örkény Színház Bagossy László

 

A legjobb rendezés:

Előadás címe Színház/társulat Rendezte:
Hamlet Nemzeti Színház Alföldi Róbert
A mi osztályunk Katona József Színház Máté Gábor
Vágyvillamos Radnóti Színház Zsótér Sándor

 

A legjobb zenés/szórakoztató előadás:

Előadás címe Színház/társulat Rendezte:
Bolha a fülbe Radnóti Színház Mohácsi János
A csárdáskirálynő avagy 1916 Vörösmarty Színház, Székesfehérvár Mohácsi János
Musik, musikk, musique Katona József Színház Pelsőczy Réka

 

A legjobb független színházi előadás:

Előadás címe Színház/társulat Rendezte:
Bányavirág Yorick Stúdió – Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata Sebestyén Aba
Kaisers TV, Ungarn Pintér Béla és Társulata Pintér Béla
Krízis-trilógia (A papnő) Krétakör Fancsikai Péter, Gulyás Márton, Schilling Árpád

 

A legjobb gyerek- és ifjúsági előadás:

Előadás címe Színház/társulat Rendezte:
East Balkán Bárka Színház Vidovszky György
Náthán gyermekei Nemzeti Színház Gigor Attila
Szamár a torony tetején Stúdió „K” Fodor Tamás

 

A legjobb női főszereplő:

Név Előadás címe Színház/társulat
Kerekes Éva Mi történt, miután Nóra elhagyta a férjét, avagy a társaságok támaszai Örkény Színház
Kézdi Imola Hedda Gabler Kolozsvári Állami Magyar Színház
Kováts Adél Vágyvillamos Radnóti Színház

 

A legjobb férfi főszereplő:

Név Előadás címe Színház/társulat
Fekete Ernő Protokoll Radnóti Színház
Gálffi László A vihar Örkény Színház
Keresztes Tamás Woyzeck Katona József Színház
Polgár Csaba Peer Gynt Örkény Színház

 

A legjobb női mellékszereplő:

Név Előadás címe Színház/társulat
Kerekes Éva Peer Gynt Örkény Színház
Molnár Piroska A tanítónő Nemzeti Színház
Stefanovics Angéla Kaisers TV, Ungarn Pintér Béla és Társulata
Takács Nóra Diána Tarelkin (halála) élete Örkény Színház

 

A legjobb férfi mellékszereplő:

Név Előadás címe Színház/társulat
Hatházi András Hedda Gabler Kolozsvári Állami Magyar Színház
Rába Roland Hamlet Nemzeti Színház
Schneider Zoltán Vágyvillamos Radnóti Színház

 

A legjobb díszlet:

Előadás címe Színház/társulat Tervezte:
Hamlet Nemzeti Színház Menczel Róbert
Scapin, a szemfényvesztő Csokonai Színház, Debrecen Helmut Stürmer
Vágyvillamos Radnóti Színház Ambrus Mária

 

A legjobb jelmez:

Előadás címe Színház/társulat Tervezte:
A filozófus Katona József Színház Izsák Lili
Szentivánéji álom Weöres Sándor Színház, Szombathely Remete Kriszta
Tarelkin (halála) élete Örkény Színház Nagy Fruzsina

 

A legjobb színházi zene:

Előadás címe Színház/társulat Zeneszerző:
Kaisers TV, Ungarn Pintér Béla és Társulata Kéménczy Antal
Peer Gynt Örkény Színház Matkó Tamás
Szentivánéji álom Weöres Sándor Színház, Szombathely Kovács Márton
Virágos Magyarország Katona József Színház Kákonyi Árpád, Matkó Tamás

 

A legígéretesebb pályakezdő:

Név Színház/előadás
Lábodi Ádám Vörösmarty Színház, Székesfehérvár / A csárdáskirálynő avagy 1916
Petrik Andrea Radnóti Színház / Vágyvillamos
Tasnádi Bence Katona József Színház / Virágos Magyarország; Musik, musikk, musique

 

Különdíj:

A Gondnokság című sorozat készítőinek (Katona József Színház)
Nádasy Erikának és Szegvári Menyhértnek az egri Fszt. 2 Színház létrehozásáért
Szabó Györgynek a Trafó elmúlt tizenhárom évéért
Reklámok

2 hozzászólás to “Nyilvános a Színikritikusok Díja idei jelöltjeinek névsora”

  1. […] A határon túli magyar társulatok közül három jelölésben érintett a Yorick Stúdió és a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának koprodukciója, a Székely Csaba írta, Sebestyén Aba rendezte Bányavirág: a legjobb új magyar dráma, a legjobb előadás és a legjobb független színházi elődás kategóriájában. Részletek a Színházi Kritikusok Céhe weboldalán. […]

  2. […] A határon túli magyar társulatok közül három jelölésben érintett a Yorick Stúdió és a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának koprodukciója, a Székely Csaba írta, Sebestyén Aba rendezte Bányavirág: a legjobb új magyar dráma, a legjobb előadás és a legjobb független színházi elődás kategóriájában. Részletek a Színházi Kritikusok Céhe weboldalán. […]

Sorry, the comment form is closed at this time.

 
%d blogger ezt kedveli: