Színházi Kritikusok Céhe

A színikritikusok szakmai szervezetének honlapja

Nyilvánosak a Színikritikusok Díjának jelöltjei

Posted by radaiandrea - 2011. augusztus 17.

A Színházi Kritikusok Céhe idén 31. alkalommal nyújtja át az előző színházi évad legkiemelkedőbb teljesítményeit elismerő Színikritikusok Díját. A kritikusok legalább évi kilencven premier megtekintése után voksolnak a legjobbakra. A tizenöt kategória mindegyikében három-három (vagy szavazategyenlőség esetén több) jelölt verseng, s hogy közülük ki kapja a díjat, az csak 2011. szeptember 25-én este a Magyar Színházban rendezett ünnepélyes díjátadón derül ki. A nagyközönség számára nyitott gálaműsort Pelsőczy Réka rendezi, az est műsorvezetői Csákányi Eszter és Pál András.

Ahogy a céh már korábban bejelentette, a kritikusok az idei évtől életműdíjat is átadnak: elsőként Törőcsik Mari, a Nemzet Színésze, a Nemzeti Színház művésze veheti át a kitüntetést. Érdekesség, hogy Törőcsik Mari a legjobb női mellékszereplő kategóriában jelöltként is szerepel a Figaro házassága című előadásban nyújtott alakításáért.

Idén a legtöbb jelölést, szám szerint tízet a Nemzeti Színház művészei és előadásai kapták. Az Egyszer élünk avagy a tenger azontúl tűnik semmiségbe című produkció alkotói izgulhatnak a legjobb új magyar dráma, a legjobb előadás, a legjobb jelmez és a legjobb színházi zene kategóriáinál. Szintén a Mohácsi János rendezte előadás mellékszereplőjeként kapott jelölést Kulka János. A további, díjra jelölt nemzetis előadások között találjuk a Magyar ünnep, az Én vagyok a Te, valamint a Jeremiás avagy Isten hidege címűeket.

Hét jelölést kapott a kritikusdíj eddigi történetében rekord számú díjjal rendelkező Katona József Színház. A színikritikusok jelöltjei között idén ott találjuk A mizantróp, a Nordost és a Cigányok alkotóit. A Katona József Színház tagja Pelsőczy Réka, aki győri bábszínházi munkájával, a Parti Nagy Lajos művéből készült A pecsenyehattyú és más mesék című előadással kapott jelölést a legjobb gyermek- és ifjúsági előadások között. A szintén katonás Keresztes Tamást a Centrál Színház Cabaret-előadásában jelölték a legjobb férfi főszereplőnek, maga az előadás pedig bekerült a legjobb zenés/szórakoztató produkciók közé.

A képzeletbeli dobogó harmadik helyén az Örkény Színház művészei állnak hat jelöléssel: a Bagossy László rendezte János király négy kategóriában versenyez. A színház tagja Bíró Kriszta, akit a nőNYUGAT című előadásért különdíjra jelöltek. A HOPPart Társulattal dolgozó Polgár Csaba pedig a legjobb független színházi előadás esélyesei között szerepel Korijolánusz-rendezésével. Az utóbbi kategóriában amúgy nagy a tolongás, hiszen itt – szavazategyenlőség miatt – öt előadás verseng a díjért: Polgár mellett Mundruczó Kornél nemzetközi koprodukcióban készült előadása (Nehéz istennek lenni), Pintér Béla utolsó bemutatója (Tündöklő középszer), Zsótér Sándor újabb Maladypés munkája (Figaro házassága), valamint az első rendezését jegyző Szikszai Rémusz is (Caligula helytartója). Mindez egyértelműen jelzi, milyen gazdag a magyar független színház.

A vidéki társulatok között Eger vezet három jelöléssel: a társulattól a közelmúltban távozott Mészáros Sára és Kaszás Gergő mellett a volt igazgató, Csizmadia Tibor is jelölt. Kaposvárról Kocsis Pál (Játék a kastélyban), Szombathelyről Jeles András (A kis lord), Debrecenből Olekszandr Bilozub (Mesés férfiak szárnyakkal) kapott jelölést. A határon túli társulatok közül a kolozsvári Leonce és Léna jelmezeit tervező Carmencita Brojboiu, valamint a Vajdasági Tanyaszínház A falu rossza című előadást rendező Táborosi Margaréta kapott jelölést.

Az átadó a díj történetében először nyilvános!

A díjátadó műsorra jegyek válthatók  a Magyar Színház előcsarnokában (1077 Budapest, Hevesi Sándor tér 4. tel.: 322-0014) hétfőtől péntekig 10-18 óra között, a Budapesti Kamaraszínház Szervezési Irodájában (1075 Budapest,  Károly körút 21.) hétfőtől péntekig 10–18 óra között,  továbbá az ismert jegyirodákban.

A jelöltek teljes listáját a következő bejegyzésben tekintheti meg.

Advertisements

Egy hozzászólás to “Nyilvánosak a Színikritikusok Díjának jelöltjei”

  1. […] sorozatában a Revizor az idei kritikusdíj jelöltjeit szólítja meg. Stuber Andrea Kulka Jánossal készített interjút, aki az Egyszer […]

Sorry, the comment form is closed at this time.

 
%d blogger ezt kedveli: